CSSP-NEPTANC-HT-2023-0017
„Megfújtak azok a szelek”
A 2023-as támogatási időszakban az Néptáncosok Országos Bemutató Színpadára készítettük fel az Ördögcsáklya táncegyüttest. A Rítusok címet viselő produkciónk Minősült fokozatot nyerte el a megmérettetésen. Az előző ciklusokban elsajátított táncanyagokból elkészült koreográfiákat illetve egy új, most elsajátított táncanyagot és abból készült koreográfiát fontunk össze, mely megadta a produkció bélését. Az előző oktatóink munkájának gyümölcsét látván, Magyarországról hívtunk szakmai oktatókat és koreográfusokat Kádár Ignác és Nagypál Anett személyében. A szükséges új betanított táncanyag és az új koreográfia kigyakoroltatására, erőnléti edzések megtartására, meglévő táncszámok folyamatos gyakoroltatására, minőségi szinten tartására fordítottunk költségeket. A zenekari tiszteletdíjra tervezett összegből két felkészülő gyakorló tánc próbán illetve három egész a Rítusokat bemutató egész estét betöltő fellépésen vehettünk igénybe élő népzenei kíséretet mely a táncegyüttes szakmai előadásmódjának minőségét emelte. Útiköltségre szánt összegből több itthoni és magyarországi (Törökkanizsán,Csókán,Becsén,Zentán,Kelebián,Adán és Zsombón) föllépésen egész estét betöltő önnálló műsoron és fesztiválon, szakmai képzésen tudott részt venni az együttes, ahol a szakmai értékelésből és a nézők visszajelzéséből még többet tanultunk és szakmailag fejlődtünk. A női karnak szoknya, alsószoknya, ing viseletdarabokból álló rendet varrattattunk. Hang és fény technikai szolgáltatást vettünk igénybe a Bemutató Színpad alkalmával a produkciónk előadásmódi színvonalának emelésének érdekében valamint a fellépések hangosítására . Média megjelenésünkre a támogató logóját viselő a támogatóra rámutató férfi és női pólókat varrattatunk. Mivel nem rendelkezünk saját próbateremmel ezért annak egész éves bérlését fedeztük.
Nem tudnánk ilyen magas szintű szakmai minőségben dolgozni, ha az Alapítvány nem segítené munkánkat, ezért nagyon hálásak vagyunk és nagyon köszönjük!
-1 új táncanyag motivumkincsének megtanulása
-A táncanyag improvizatív előadásmódjának elsajátítása és használata
-1 új 7 perces színpadi koreográfia elkészítése
-A koreográfia viseletbe öltöztetése
-Előzőleg elsajátított táncok és koreográfiák gyakorlása
-Rítusok címet viselő 40 perces program megvalósítása
-Évközben összesen 17 fellépés
-Személyszállító gépjármű bérlése a fellépésekre.
-2 élőzenei kísérettel megtartott gyakorló, felkészítő táncpróba
-3 élőzenei kísérettel egészestés fellépés
-Minősült érdem a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán
-Felkészültünk és részt vettünk a Bácska Topolyán megrendezett Szent Mihály Napi Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárban
-Folyamatos szakmai munka folyik a táncpróbákon
-Önálló 1,5 órás népművészeti, tematikus, egészestét betöltő programot készítettünk el.
Fotógaléria:
Felkszülés a táncháztalálkozóra:
Pilisi a táncháztalalkozón:
Zenekari gyakorlópróba:
Rátusok Magyarkanizsán:
Előkészületek:
Megvalósítás:
Fellépésünk a Gyöngyösbokrétán Adán:
Együttesünk részt vett a Mezőségi világ-táncház elnevezésű programban:
www.facebook.com/watch/?v=283896234797389&t=0