CSSP-TANCHAZ-2023-0039
„Előre csak előre lássuk mi lesz belőle"
A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya táncegyüttes vezetői és táncosai megalakulásukkor egy célt tűztek ki maguk elé. Ez a cél nem más volt mint hogy, saját tevékenységüket minél több érdeklődő felé bemutassák, prezentálják. Ez a munka folyt az alapítvány által támogatott 2020-as évi "Húzzad édes muzsikásom-Ördögcsáklya táncház"-ban illetve a 2021-es "Vidd a Katit a táncba-Ördögcsáklya táncház" illetve a 2022-es esztendőben a "Fordulj egyet karikára-Ördögcsáklya táncház" nevet viselő valamint az utolsó 2023-as ciklusban az „Előre csak előre lássuk mi lesz belőle” nevet viselő táncház sorozatainkban. Ezen eseményeinken megközelítőleg vagy 6000 fiatal és nem fiatal vett részt az elmúlott négy esztendő alatt. Mind erre a Csoóri Sándor Alapítvány adott lehetőséget és anyagi támogatást. A projektek kiváló minőségben és sikeresen működtek - ebből kiindulva terveztük meg és bonyolítottuk le ezt az utolsó sorozatunkat is. A sorozat címe:" Előre csak előre lássuk mi lesz belőle- Ördögcsáklya táncház" volt. Táncházsorozatunk egy vándortáncház mely, 6 település (Kelebia, Ludas, Zenta, Kispiac, Firigháza, Zsombó) művelődési egyesületeinek táncos szakosztályainak táncosait, táncosainak családtagjait valamint a magyar táncházak iránt érdeklődőket kapcsolta be a táncházak világába. Zentán és Firigházán a nagy érdeklődésnek és a szívélyes fogadtatásnak köszönhetően megismételtük a táncházas programunkat. Összesen 8 eseményt tartottunk meg. A táncházakat mindig egy közös népművészeti est előzte meg melyen a táncegyüttesek megközelítőleg 200 táncosa egy közös műsort, koncertet mutatott be. Ebből kiindulva az esteket követő táncházban a 200 aktív táncos résztvevő garantált volt. Az élőzenei szolgáltatást az óbecsei Fokos zenekar valamint Mihók Attila kiváló vajdasági citerás szolgáltatta. A táncokat Varga Viola,Gazsó Tibor ,Bognár Ádám és Pósa Emma az együttes néptáncoktatói és szólistái valamint az együttes táncosai mutatták be és tanították . Mindig visszanyúltak illetve hozzátettek az előző táncházakban megszerzett információkhoz ezáltal egy építő ciklus jött létre. A rendek szüneteiben minikoncertek, hangszerbemutatók, viselet, tánc ismertetők az Ördögcsáklya táncegyüttes bevonásával és segítségével valamint Tóth Rozália és Varga Anna irányításával népdaltanítás is megvalósult.Szerencsére a táncházaknak helyet adó egyesületeknek van saját székháza ezért nem kellett épületet bérelni a rendezvények lebonyolításához. Ez a sorozat már 13 éve működik melyet önerőből illetve térítésmentesen oldottuk meg-kivéve az elmúlott négy esztendőt amikor az alapítvány nyújtotta a lehetőségek a táncházaink megszervezésére. Tapasztaljuk és látjuk, hogy igenis igény van a gyerekeknek és az ifjúságnak erre az önkifejező, emberformáló módozatra. Reméljük,hogy a következő pályázati lehetőséget is megragadva talán még kétszer ennyi ifjú táncolni vágyót tudunk bekapcsolni ebbe a valódi és értékteremtő tevékenységbe.
Táncházaink dátuma és helyszínei:
Fotó galéria: